2012-07-05

A budai Aranyszarvas Bisztróban jártunk



A ház friss kenyere kapros vajjal






















Tegnap Budán az Aranyszarvas Bisztróban ebédeltünk. Úgy másfél éve jártunk már ott, és mind akkor, mind most maximális elégedettséggel távoztunk.

A déli nyitás után nem sokkal érkeztünk, ezért én a korai órának tudom be, hogy rajtunk kívül csak két asztalnál ültek vendégek. A rekkenő hőségben hatalmas napernyők alatt a teraszon foglaltunk helyet, a virágzó leanderek és a csinos szőlőtőkék között. Szerencsére volt egy kis légmozgás, így kellemesen telt az ottlétünk.
A kiszolgálás nagyon udvarias és mindenekelőtt gyors volt. A menüajánlat felettébb szimpatikusnak tűnt, és mint később kiderült, a választásunk pompásnak is bizonyult. Egy igazi nyári, szezonális alapanyagok felhasználásával összeállított könnyed, de laktató ebédben volt részünk.


Elsőként egy ropogós héjú, még meleg, házi sütésű kenyér került az asztalra kapros vaj kíséretében. Hmm, de jó is volt! Azóta erős késztetést érzek arra, hogy megtanuljak végre ilyen kenyeret is sütni.

A leves egy fenséges palócleves volt hússal, roppanós zöldségekkel; zöldbabbal, sárgarépával, karalábéval, tejföllel savanyítva. A benne lévő húst marhahúsnak gondoltam, de azóta utánanéztem, hogy milyen hússal is készül eredetileg ez a leves. Kiderült, hogy ürühúsból, ami nem más mint az ivartalanított juh húsa. Most rendesen el is bizonytalanodtam e tekintetben. Így utólag nem tudok rájönni, hogy marha vagy ürü volt-e. Mindenesetre tipikus juhíze nem volt.

Süllő, lecsó, túrós lasagne
Kimondottan szimpatikus volt, hogy a menüajánlat halételt is tartalmaz. Mi szeretjük a natúr, nem túl fűszeres ételeket is, ezért mindkettőnknek ízlett ez a fogás. Bár én egy icipicit úgy éreztem, hogy hiányzik valami a tökéletességhez. Vagy a halat, vagy a túrós lasagnét ízesítettem volna egy leheletnyit.   

Sárgabarackos tortácska vaníliafagylalttal

A menü desszertje, az almás rétes nem volt még készen, helyette egy-egy finom tortácskát ettünk zamatos sárgabarackkal a közepén. De más formában is jelen volt a gyümölcs: ott volt a sárgabarackbőrben, a pürében - és ha jól éreztem - még a zselében is. Összességében remekül volt komponálva a desszert, de nekem a zselé már egy kicsit soknak tűnt.
A levendulafagylalt viszont levett a lábamról, isteni volt! Annak pedig különösen örültem, hogy nem volt színezve. Bár miért is lett volna, hiszen ez Budapest egyik legjobb étterme. . .és nem véletlenül.

Sárgabarackos tortácska levendulafagylalttal

Vadászkutyák által űzött aranyszarvas - színes dombormű az épület falán
 Összességében elmondható, hogy az Aranyszarvas Bisztró maximálisan igényes és kellemes hely. A minőséghez képest ár/érték arányban nincs elszállva, az adagok teljesen megfelelőek. A belső kialakítás tökéletesen illik az épület romantikus külsejéhez.
Aki még nem ismerné, ki ne hagyja!

1 megjegyzés:

Zsuci írta...

Mi is nagyon szeretjük, és mindig elégedetten távozunk! :-)